Stúdióbeszélgetések
Stúdiónkban a mozgalom múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetünk stúdióvendégeinkkel, Jernei Péterrel, Szoboszlay Szabolccsal és Rónai Virággal. Kiderül, mit jelképeznek az egyenruhán a különböző szimbólumok, színek, a szervezet értékeiről, hierarchiájáról és hagyományairól is lesz szó.
250. tanévét kezdte meg az intézmény szeptemberben. Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona rektorral a múltról és a jövőről is beszélgettünk.
Stúdiónk vendége volt Dr. habil. Tengely Adrienn az EKKE egyetemi docense, akivel a hitbuzgalmi társulatokról beszélgettünk.
2023. június 17-én, az egri főszékesegyházban Ternyák Csaba egri érsek áldozópappá szentelte Czárán Bálint és Pietro Trevisan diakónusokat. Stúdiónkban ők mesélnek megtérésről, hitről, hivatásról.
41 éve indult útjára az Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat. Idén július 13 és 16-a között rendezik meg. Programról és tudnivalókról kérdeztük vendégeinket, Kovács Krisztián főszervezőt, Vízi János ifjúsági referenst és Karnok Ádámot, az esemény műsorvezetőjét.
Tandíjmentes, bentlakásos, akkreditált „keresztény közéleti mediátor” képzést hirdet az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia 21 és 35 év közötti keresztény fiatalok számára. Az intenzív oktatási programot a Kárpát-medence különböző tájaira szervezett tanulmányi utak, neves professzorok előadásai, valamint közösségi és lelkiségi programo
2023. június 24-én és 25-én, immár második alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget elnevezésű keresztény összművészeti fesztivált Szigetmonostoron. Műsorunkban két szervezővel, Gável Andrással és Gável Gellérttel, az Eucharist együttes zenészeivel beszélgettünk.
A pápalátogatások jelentőségéről valamint Ferenc pápa magyarországi útjáról beszélgetünk Dr. Török Csabával, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóreferensével.
Stúdiónk vendége volt Czinke Máté a The Sign együttes frontembere, akit a keresztény könnyűzenéről, a fiatalok megszólításáról, sikerrekről és tervekről kérdeztük.
Stúdiónk vendége volt Dr. Kovács László etika professzor, az augsburgi egyetem rektorhelyettese, akivel a transzplantációt, az eutanáziát és a mesteséges intelligenciát érintő orvosetikai kérdésekről beszélgettünk.