Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Hírek - Események

Pappá szentelték Nevelős Gábor SJ-t a jezsuiták miskolci templomában

Bensőséges szentmise keretében szentelte pappá Nevelős Gábor SJ-t Ternyák Csaba egri érsek május 20-án, szombaton a miskolci Isteni Ige-templomban.

Musical Szent Mazzarello Máriáról

„Rád bízom őket!” elnevezéssel készítettek musicalt a szalézi nővérek rendjének társalapítójáról, az egri Don Bosco nővérek kezdeményezésére.

Érseki áldás a felújított sátoraljaúlhelyi piarista kollégiumon

Ünnepélyes keretek között adták át a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Piarista Középiskolai Kollégium felújított épületét. Az időjárási viszonyok miatt a Nagyboldogasszony templomban tartották az ünnepséget.

Palántát osztott a Karitász Pétervásárán

20 ezer palántát osztott ki a Katolikus Karitász május 9-én, kedden Pétervásárán. A Zöldellő kertek program célja, hogy a szegény embereknek felmutassák az öngondoskodás lehetőségét.

A papokért, papi hivatásokért imádkoztak Tarcalon

A Terézmisszió országos találkozóját tartották május 6-án, szombaton a Tokaj melletti Tarcalon. Az egész napos ünnepségben érseki szentmise, előadás, imádság is szerepelt, valamint zarándoklat a település felett magasodó Áldó Krisztus szoborhoz.

Első cigánypasztorációs pedagógiai műhely Hernádkakon

Hernádkakon, a Mátyás Király Katolikus Általános Iskolában tartották az Egri Főegyházmegye Cigánypasztorációs Pedagógiai Műhelyének első találkozóját.

Sikeres és lélekemelő három nap volt

Sajtótájékoztatón értékelték Ferenc pápa apostoli látogatásának eseményeit az állami szervek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselői.

„Készen állunk”

Készen állunk a rendezvénysorozatra - hangzott el Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészületeiről tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Megújult a templom és a plébánia Perkupán

A hálaadó szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, április 22-én.

Vetőmag adomány az Egri Főegyházmegyében

Idén 31 településen összesen 1500 családot, több, mint 6 millió forint értékű vetőmag adománnyal támogatott a Katolikus Karitász.