Az
Egri Főegyházmegye
televíziója

Hírek - Események

Sárospatakon mutatott be szentmisét Ternyák érsek

Elkészült a Sárospataki Bazilika új sekrestyéje, melyben egy szépen restaurált szekrény is helyet kapott a máriapócsi Szűzanya kegyképével. Az épületet Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg és szentmisét mutatott be Szent Erzsébet szentté avatásának 787. évében 2022. június 6-án, pünkösdhétfőn.

Bérmálás, pünkösdvasárnap az egri bazilikában

Pünkösdvasárnap délelőtt az egri bazilikában Ternyák Csaba érsek mutatott be ünnepi szentmisét és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Nem is egy, hanem két ceremóniát tartottak, a bérmálkozók jelentős száma ugyanis szükségessé tette, hogy „dupla” alkalom legyen 2022-ben.

Pedagógia és kereszténység – tudományos konferencia az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen

Pedagógia és kereszténység címmel az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közös szervezésében tartottak tudományos konferenciát az egri Líceum kápolnájában június 2-án.

30 éves a miskolci Fráter

Immár 30 esztendeje annak, hogy 1992. szeptember 1-jén három első osztállyal megnyitotta kapuit Miskolcon a Fráter György Katolikus Gimnázium a Szatmári Irgalmas Nővérek épületében és szárnyai alatt. A 30 éves jubileumot szentmisével és gálaműsorral ünnepelték az intézmény pedagógusai és diákjai május 27-én.

Templommegáldás Bodrogkeresztúron

A 800 éves templomot a felújítás és a március 15-i hivatalos átadás után május 28-án, szombaton délben Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg, és felszentelte az oltárt.

Szalézi ünnep Kazincbarcikán

Segítő Szűz Mária tiszteletére és Szalézi Szent Ferenc halálának 400. évfordulója alkalmából tartottak körmenetet és érseki szentmisét Kazincbarcikán.

Bibliát nyomtatott a bíboros

400 példányban jelenik meg a Káldi György-féle teljes magyar katolikus biblia 2026-ra. A hasonmáskiadás korabeli technológiával készül, az első példány első lapját Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek nyomtatta ki.

Szent Erzsébet ünnepére készülnek Sárospatakon

A 28. lesz ez, két év kimaradás után.

Érseki áldás a tenki templomon

Hálaadó szentmisét mutatott be Tenken, a Jézus Szíve templomban Ternyák Csaba egri érsek és megáldotta a felújított épületet 2022. május 22-én.

Évfordulós iskolaünnep Sátoraljaújhelyen

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli idén a sátoraljaújhelyi Árpád-házi Szent Margit Katolikus Általános Iskola. A gálaműsorral tarkított jubileum alkalmából Ternyák Csaba érsek mutatott be szentmisét a Szent István király templomban, május 20-án.