Hírek - Események
A 200 éve született Zsasskovszky Ferenc tiszteletére rendeztek emlékkonferenciát az egri Érseki Palota Látogatóközpontban. A neves karnagy és zenetanár testvérével, Endrével együtt, jelentős szerepet játszott a magyar katolikus egyházi zene megreformálásában.
A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium diákjai nyerték a több fordulós egyházmegyei történelmi versenyt. A téma, az 1938-as budapesti Eucharisztikus Kongresszus volt.
Hosszas előkészület és kutatómunka eredményeként, sikeresen exhumálták és azonosították, az 1953-ban koncepciós perben elítélt, majd kivégzett Boldog Sándor István szalézi vértanú ereklyéjét – derült ki a rend által szervezett budapesti sajtótájékoztatón, március 27-én.
Az elmúlt esztendő végén újították fel a plébánia épületét, melynek Aradi utcai homlokzatán egy üres szoborfülke volt. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén a Szűzanya szobra került ide.
2019. március 23-án, szombaton délelőtt az idei Teremtésvédelmi Nap keretében az egri katolikus iskolák egy szemetes földterületet tisztítottak meg. A programon személyesen részt vett az egyházmegye főpásztora, Ternyák Csaba is.
Ez volt a témája a kilencedik alkalommal rendezett Roma Napi Konferenciának, március 21-én, Vácon.
Kecskemét és Győr mellet Egerben is tartottak úgynevezett Máriapoli találkozót március 15 és 17-e között. A Fokoláre Mozgalom évente jelentkező programjának célja, a hitben és a közösségben való megerősödés.
Az eredményekről Dr. Tóth Tamás titkár számolt be sajtótájékoztatóján.
Közösségek Regionális Karizmatikus Találkozójára került sor március 9-én, Miskolcon. Az immár ötödik alkalommal megtartott imanap helyszínéül a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola aulája szolgált.
A nagyböjt kezdetekor mindig lendületet veszünk. És tudjuk, hogy ez a lendületünk a feltámadás ünneplésében teljesedik ki – mondta beszédében egyebek mellett, Ternyák Csaba érsek.