Hírek - Események
Általános lelkipásztori vizitációra érkezett hazánkba Ángel Fernández Artime, a szalézi rend főnöke. Don Bosco tizedik utóda a négy napos programja során Kazincbarcikára is ellátogatott, november 2-án.
A radi vértanúk – A radi minorita kolostor régészeti föltárása címmel rendeztek tudományos konferenciát Sátoraljaújhelyen október 26-án.
Gyere le a facebook-ról és az arcodat tedd bele a Szentírásba – ezzel a kéréssel fordult Jim Murphy a megújulás nemzetközi szolgálatának elnöke a résztvevőkhöz, s kérte, hogy naponta legalább 10 percet olvassuk a Szentírást.
Mindent én követtem el – találó címmel, saját élethelyzetüket, küzdelmeiket, érzéseiket állították színpadra a Leo Amici 2002 Addiktológiai Alapítvány intézményében lakó felépülésben lévő szenvedélybeteg fiatalok.
Októberben a Kárpát-medencében közel húsz helyszínen tartanak imaestet a tisztaságért. 2009-ben Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense hirdette meg az imaestet, melyhez azóta is folyamatosan kapcsolódnak hazánk és határon túli nagyobb települések fiataljai.
A nemzetközi imaalkalmon több száz gyermek imádkozott az egri székesegyházban, 2018. október 18-án.
Főpásztori szentmisére és lektoravatásra gyűltek össze a tiszaújvárosi Magyarok Nagyasszonya egyházközség hívei október 14-én. Ternyák Csaba a szertartás kezdetén megáldotta a 25 éves templomot, amelyet a közelmúltban kívül-belül felújítottak.
Október 13-án rendezték a XVII. Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozatot, melynek kiemelt vidéki helyszíne Eger volt. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás kortárs szakrális alkotásokból az Érseki Palota Turisztikai Látogatóközpontban, Sacrum elnevezéssel.
Október 12-én az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, a Future Green Generation elnevezésű projekt részeseként egy zenés flashmobot mutatott be a Dobó téren, amely a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet.
Hagyományosan évente kétszer tartanak értekezletet az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények igazgatói és lelkipásztorai számára. Október 10-én arról gondolkodtak közösen a résztvevők, hogy hogyan tudják megvalósítani a családban, az iskolában és az egyházban a Jézusi közösséget.